Como

como

Como a Comói-tó egyik legnépszerűbb városa, leghíresebb látnivalója a Comói katedrális, és a 13. századi középkori palota a Broletto, valamint a román Sant’ Abbondio-bazilika. A tó nevezetes a gyönyörű villáiról, a legszebbnek a comói Villa Olmót tartják. Egyik legnépszerűbb turisztikai attrakció a neoklasszikus Volta templom. A tó gyönyörű panorámája miatt érdemes siklóval Brunatéba kirándulni.

Como látnivalók és programok

A Comói-tó, más néven Lario az egyik legfelkapottabb olasz úti cél, a képeslapra illő táj, és városai a világ minden részéről vonzzák a turistákat. Az elegáns Como Észak-Olaszország egyik gyöngyszeme, az Y-alakú tó nyugati felén a Comói ágán található. Az erődfalakkal határolt kis óvárosa bonyolult szövevényes sikátorokból áll, ahol különböző történelmi korok építészeti csodái láthatók. Como ideális egynapos kirándulásra, Milanó felől egyszerűen és gyorsan közelíthető meg. A többi szomszédos faluval és kisvárossal ellentétben könnyen sétálható.

Dumo di Como – Comói katedrális

A Comói katedrális a város legjelentősebb látnivalója, a Piazza del Duomón található. Lombardia harmadik legnagyobb vallási épülete. Építése 1396-ben kezdődött, a barokk stílusú kupolája csak a 18. század második felében készült el. A szobrokat tartalmazó homlokzata az 1450-es évektől a 1490-es évekig épült, és a késő gótika jelentős alkotása. A háromhajós templom a hosszú építési folyamat által egyaránt ötvözi a gótikus, reneszánsz és barokk jegyeket. Főbejárata az északi oldalon található, a látványos Béka ajtó (La Portella delle Rana) faragásai helyi szobrászok munkája. A Béka ajtó az 1500-as évek elején készült, és a neve a Comó-tó áradásaival hozható kapcsolatba.

Dumo di Como

Como leghíresebb villái

Villa Olmo

A Comói-tó körül számtalan lenyűgöző villa található, a legszebbnek a comói Villa Olmót tartják. Az impozáns 18. századi villa remek példája a neoklasszikus építészetnek, több előkelő család tulajdonában állt. Miután a helyi önkormányzathoz került, és a villa központi része kulturális események, kiállítások helyszíne lett, és jelenleg is az. Egy hatalmas komplexum, több épületet is magába foglal a nagy parkon belül, ingyenesen a földszinti szobák látogathatók. Déli szárnyát a Tennis Como komplexum, a Hotel és a strand foglalja el. A Lido Villa Olmo két úszómedencével is rendelkezik, hétköznaponként délutánon kedvezményes belépőjegy vásárlásra van lehetőség. Jelenleg (2024) felújítás miatt a villa, és az üvegházak nem látogathatók, csak a parkrész közelíthető meg részlegesen.

villa olmo como

Villa Saporiti (La Rotonda)

A lekerekített központi testtel rendelkező villa az 1790-s években egy nemesi család számára épült. A tóparti kétszintes villa impozáns homlokzattal rendelkezik, máig őrzi eredeti megjelenését. Leghíresebb vendége Napóleon volt, aki 1797-ben felkereste a Comói-tavat. Ma a comói tartományi közigazgatás székhelye, és a történelmi központon kívül található.

villa saporiti como

Villa del Grumello

A parkkal és istállóval rendelkező villa a 18. században épült. A kétezres években eredeti pompájában állították helyre. Ma rendezvényhelyszín, az üvegházak és istállók oktatóhelyként és laboratóriumként működnek. A villa parkja április és október között látogatható.

villa del grumello como

Broletto

A 13. századi középkori palota Como nevezetes látnivalója. A palota a katedrális és a püspökség között helyezkedik el, az önkormányzati intézmények székhelye volt, ma kiállítóhelyként működik. Egy harangos toronnyal rendelkezik, a későbbiekben gótikus kiegészítésekkel látták el az épületet.

Broletto Como

Basilica di Sant’ Abbondio – Sant’ Abbondio-bazilika

A román stílusú bazilika a Monte Croce alatt, a városfalakon kívül található. A környék néhány római nekropolisz miatt mindig jelentős vallási terület volt. A templomot a 9. században szentelték fel, később lebontották, és újból román stílusban építették újjá 1095-ben. A templom belseje az évszázadok során jelentősen átalakult, érdekesség a keresztboltozatán látható csillagos égboltozat. A falakat freskók díszítik, amelyek Giotto tanítványának művei. Jelentős látnivaló a Recci által készített vászon, amely Abbondiót ábrázolja. A templom melletti kolostorban az Insurbia Egyetem Jogi Kara található.

Basilica di Sant Abbondio Como

Como múzeumok

Tempio Voltiano – Volta templom

Como szülötte a világhírű tudós (fizikus és vegyész) Alessandro Volta. Ő találta fel az elektromos akkumulátort, és a metánt is ő fedezte fel. A Tempio Voltiano Como egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója. A neoklasszicista építményt Somaini gyapotvállalkozó adományozta a városnak. A múzeumban a tudományos műszerei (eredetiek és rekonstrukciók egyaránt), valamint életművére vonatkozó dokumentumai és anyagai láthatók.

tempio voltiano como

Museo Archeologico Paolo Giovio – Régészeti Múzeum

A Piazza Medaglie d’Orón található Régészeti Múzeumban Como középkorig zajló története ismerhető meg – a nagyon korai, az őskortól, és a római koron keresztül – a környéken talált leletek alapján.

Museo Archeologico Paolo Giovio Como

Museo Storico Giuseppe Garibaldi – Történeti Múzeum

A Palazzo Olginati ad otthont a Történeti Múzeumnak, ahol a risorgimentói felkelés emlékei, és a 20. századi háborúk ereklyéi láthatók.

Museo Storico Giuseppe Garibaldi Como

Pinacoteca Civica – Polgári Művészeti Galéria

A Palazzo Volpiban található galéria gyűjteménye a középkortól a huszadik századig mutat be képi és szobrászati alkotásokat.

Pinacoteca Civica Como

Porta di Como Romana – Római Comói Kapu

Porta Pretoria néven ismert, és a római Como főbejárata volt, Milánóból, és a Pó-völgyéből érkezők átkelőhelye volt. Az ajtót csak a 20. század elején fedezték fel, és a helyreállításnak köszönhetően látogatható. Két nyílása van, amelyet központi oszlop választ el két nyolcszögletű toronnyal. A kőküszöbön lévő barázdák alapján még szekerek is át tudtak rajta haladni. A császárkori falak déli részének közepén nyílik, majd a Római Birodalom bukása után eredeti védelmi funkcióját állították helyre.

Museo della Seta Como – Comói Selyemmúzeum

Como a kézművesség és a népművészet városa, az olasz textil-völgy szívében fekszik. Érdekesség, hogy az európai selyem 70 százaléka Comóból származik. A comói Selyemmúzeum a comói selyem történetét mutatja be, a teljes gyártási folyamat ismerhető meg a selyemhernyóktól a színes szálakig. Az egyedülálló múzeum a Via Castelnuovón található.

Museo della Seta Como

Terme Romane – Római termálfürdők

A római termálfürdők maradványai a Via Leccón található, amelyek i. e. 1. század végéről maradtak fenn. Az 1500 m2-es területen egy emelt sétányon keresztül tekinthetők meg a látnivalók, és két kis kiállítóterem is található.

Palazzo Lambertenghi – Lambertenghi palota

A Lambertenghi palota a 17. századból származik. Ma magántulajdonban áll, és csak rendezvények alkalmával látogatható. Jelentős látnivalója Recchi freskója, amely a földszinten a kertre néző helyiségben található.

Porta Torre – Kaputorony

Como egy falakkal körbezárt város volt, a falak főként Julius Caesar alatt épültek, a későbbi időszakokban hol lerombolták, hol újjáépítették. A Kaputorony 40 m magas, 1192-ből származik, a középkori városfalak egyik leglátványosabb bizonyítéka, a Milánóból érkezők egyik bejárata volt.

Porta Torre Como

Castello del Baradello

A stratégiai helyen álló erődítményt Barbarossa Frigyes építtette a város feletti magas dombon. A torony belsejében egy kiállítás is látható a Baradello környékén talált leletekből.

Castello del Baradello Como

Torre Gattoni – Gattoni torony

A Gattoni torony fizikai laboratóriuma Volta kísérleteinek főhadiszállása volt. Itt működött a város első elektromos alállomása is (1958-ig), amely Como világítását biztosította. Érdemes Volta sírját is megtekinteni, amely egy neoklasszikus stílusú kör alakú mauzóleum, és a Via Luigi Clericin található.

Torre Gattoni Como

Kirándulások Como környékén

Como – Brunate Funicolare

Como központjában a Piazza de Gasperi téren található a sikló alsóállomása, amellyel percek alatt lehet feljutni Brunate felsőállomásra. Brunatét lélegzetelállító panorámája és stratégiai fekvése miatt gyakran nevezik az „Alpok erkélyének” (Balcone delle Alpi). A hegyoldalon a gazdag burzsoázia pompás szecessziós villákat építtetett még a 19. és 20. század folyamán, melyek így fentről megcsodálhatók.

funicolare como brunate

Faro Voltiano – Voltiano Világítótorony

Brunatehoz tartozó San Maurizio látnivalója a Voltiano Világítótorony, amely Volta zseniéjének tiszteleg. A 29 m magas torony éjszaka fehér, piros, és zöld fényekkel világítja meg a völgyet és Comót. A felsőállomástól gyalogosan is elérhető, érdemes a torony tetejére csigalépcsőn (143 lépcső) felmászni. Majd vissza Comóba gyalog két úton is le lehet jutni, az egyik út közvetlen a sikló mellett halad, a másik a 15. századi bencés San Donato Ermitázs mellett vezet le.

como faro voltiano

Hajókirándulás a tó első medencéje felé

Az első medence hajóval is körbejárható, Comóból indulnak a Navigazione Lago di Como által működtetett menetrend szerinti járatok. A hajókirándulás remek lehetőség a falvakat és a villákat a vízről felfedezni, a hajók megállnak Cernobbio, Moltrasio, Torno és Blevio falvakban is. Érdekesség, hogy a moltrasiói Villa Fontalle korábban a Versacce család magánrezidenciája volt, a blevioi Villa Troubetzkoy pedig egy eredeti orosz stílusú villa.

Comói-tó hajókirándulás

Fotók forrása: Pixabay, Italia.it, Wikipedia, VisitItaly